SKILL&ART a Biztonságos Kikapcsolódásért
A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósuló BM-21-P-0045 projekt lebonyolítója a SZOCIOGRAMM Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft és szakmai együttműködő partnere a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. A prevenciós program keretében az alábbi szolgáltatásokat biztosítottuk a bűnelkövetővé- és áldozattá válás szempontjából veszélyeztetett célcsoportok számára.
2021.12.23.-14:29:55

Call center állásajánlatunk
Szociogramm Nonprofit Kft. 2014-ben továbbfejlesztette szolgáltatásait, elindított piaci partnerei számára Call Center Szolgáltató Központját. Jól sikerült piacnyitásnak és a mostani arculatválásának köszönhetően bővíti munkaerő-állományát. A megrendelőkkel vásárlói tájékoztatásban, ügyfélkörüknek bővítésében, elégedettségmérésben, piackutatásban, marketingakcióiknak támogatásában működik együtt a cég. Ebbe a csapatba keresünk 6 fő Call Centerben dolgozó alkalmazottakat.
2015.02.25.-15:20:44

Álláskeresők figyelmébe ajánljuk – vállalkozói képzésre jelentkezés
Az e-KARRIER programnak köszönhetően októberben térítésmentes 60 órás vállalkozói ismeretek képzés indul, melynek keretében a vállalkozóvá váláshoz, az önfoglalkoztatáshoz szükséges legalapvetőbb készségeket sajátíthatják el a résztvevők.
2014.09.12.-16:46:32

Állásvadász tábor interjúk
Állásvadász tábor interjúk
2014.07.02.-09:01:41

Galéria

2014.06.04.-13:26:41

Kulcs az álláskereséshez!
Igénybe vehetők a CSAT-Egyesület "e-KARRIER" programjának szolgáltatásai.
2014.02.14.-12:45:21

Állásvadász Tábor indul!
A CSAT Egyesület 2x15fő részére bentlakásos állásvadász tábort indít.
2014.02.14.-12:38:27

TÁMOP-1.4.3.-12/1-2012-0141 azonosító számú ,,e-KARRIER" program
A TÁMOP-1.4.3.-12/1-2012-0141 azonosító számú ,,e-KARRIER" program 2013. áprilisától indult el, három debreceni civil szervezet együttműködésében. A főpályázó CSAT Egyesület a Hátrányos Helyzetű Rétegek Munkaerőpiaci Csatlakozásáért, és partnerei - a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület, valamint a SZOCIOGRAMM Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. célja az, hogy egy új, az álláskeresést hatékonyabbá tévő szolgáltatási rendszert alakítson ki.
2014.01.23.-15:27:38

Álláshírdetés
Három konzorciumi partner (a CSAT Egyesület, a Szociogramm Nonprofit Kft és a HAHA Egyesület) hosszú távú fejlesztésbe fogott egy pályázat segítségével. Az álláskeresést könnyítjük meg speciális szolgáltatásokkal, a munkát keresők számára, illetve a munkáltatóknak egyszerűsítjük a munkaerő kiválasztását. A folyamat során három Karrier Irodát fogunk működtetni Debrecen, Püspökladány és Berettyóújfalu városokban. Hat főt keresünk a Karrier Irodák vezetésére. A foglalkoztatás részmunkaidős.
2014.01.23.-15:22:30